1. Felipe Massa, Hála Istennek, gyógyulgat. Már járkált is, ami nem semmi, tekintve, hogy pár nappal ezelőtt súlyosabban megsérült!
2. A Valenciában megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon, a Ferrari úgy döntött, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher helyettesítheti Felipe Massát. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálom, hogy Felipe nem tud (még) versenyezni, de az ő állapotát tekintve az is javulásnak számít, hogy egyáltalán járkál. Annak viszont örülök, hogy Schumi újra megy. Szurkolni fogok neki!
3. Kiszáll a BMW, az indoklás pedig az, hogy nem sikerült megszerezniük a 2009-re célzott bajnoki címet. Nos, amint Kubica tavaly okosan megállapította: ha koncentráltak volna a tavalyi évre, és nem adják fel a küzdelmet, talán sikerülhetett volna akár már tavaly. Érdekes lesz, hogy a BMW, mint motorszállító, sem lesz többet jelen a F1-ben, pedig az egyik legmegbízhatóbb motorról beszélünk. Reméljük, a most kitűzött céljaikat sikerül elérniük! Sok sikert kívánok nekik!