Körülbelül az történt, amire számítani lehetett a téli tesztek alapján, talán a Ferrarit vártuk kicsit előrrébb. A tavalyi nagyok közül egyedül Kubica (4) az, aki még úgyahogy versenyképes időket tudott menni. A Ferrari (a BMW-vel karöltve, úgy gondolom) a középmezőny elején áll. A pole-ra szemmel láthatóan nem is volt esélyük, ami egy picit meglepő ugyan, de a BrawnGP szárnyalása miatt erre számítani is lehetett. Vettel eredménye oly kedves számomra, nem kicsit megverte a számomra mindig is unszimpatikus Webbert, örülök a 3. helyének. A Williams se volt rossz, ahogy Rosberg ideje mutatja. A Toyota azt hittem előrébb fog végezni.
A Renault érthetetlen számomra, én Alonsoval minimum top10-be jutással számoltam, de abban is majdnem biztos voltam, hogy a top5-be bejut. Pedig az autó jónak tűnt egyes szakaszokon.
A McLaren meg elmehet kapálni. Hamiltonnál egyből fel is ütötte a fejét műszaki hiba, Kovalainen (14) meg nem is volt veszélyes senkire.
Nem tudok semmit sem tippelni a futam végeredményének, a formula.hu-n teljesen más sorrendet tettem meg (nem mondom meg, mert kiröhögtök :P). A lényeg - én Brawn GP, vagy Vettel győzelmet várok, esetleg Kubica odaérhet, vagy Massa ha szerencséje van. A Ferrarinál reális az 5-6. hely, jobb esetben dobogó, nagy szerencsével győzelem. McLaren meg örüljön, ha tud szerezni EGY DARAB pontot! :)
A mondás igazzá vált: utolsókból lesznek az elsők....