Button nyert, Barrichello a második. De remélem, a VB pontversenyben úgy kikapnak majd Vetteltől, hogy csak néznek ki a fejükből. Azt az álszent dumát, hogy "jaj hát az autó annyira még nem jó, fejleszteni kell stb.". Hajós Andrásnak van egy jó mondata az egyik Heti Hetes videómból ("hát a k**** *****t").
Vettel (ha nincs Felipe) simán megverte volna a Brawnokat. Webbernek rohadt jó tempója volt, rengeteg embert átugrott, úgy szurkoltam, hogy a végén egye meg a görbeorrú kettest is.
Felipe meg kihozta az autóból, amit lehetett. Érezhetően javult a Ferrari, talán a 3. legjobb csapat most (a Brawn és a RB mögött), ami mindenképpen bizakodásra ad okot, lévén hogy később elérhető lesz a dobogó is, év vége felé a futamgyőzelem, jövőre meg talán meg lehet próbálni megnyerni a világbajnokságot. Érdekes, hogy Räikkönen alatt megint megkotlott a cucc. McLaren 0 volt ma, BMW szintén, Toyota -5, Alonsonak ma pici szerencséje volt a Ferrari betlijével, Kovalainen peches - idén még alig ment valamit azzal az autóval.
2004 más volt, mint 2009. Én szerettem 2004-et, mert annak ELLENÉRE, hogy az év jelentős részét Schumi nyerte, volt akció bőven, sok előzést láthattunk, akciókat dögivel. Most mi megy?
Olyan zseniális évek után, mint 2006, 2007 vagy 2008 - a szabálymódosítások következtében jött egy olyan Brawn dominancia, amiről álmodni se mertek. Értem én, hogy a szabályoknak az a célja, hogy szorosabb legyen a mezőny, de egyáltalán nem az. Amilyen a sorrend az időmérőn, pont nem olyan a versenyen. Nekem az nem szoros év, hogyha Button pl. 2 tizedes előnnyel szerzi a pole-t, de kb. 20 mp-el nyeri a versenyt... Az is érdekes megoldás volt, ahogy Barrichellót kitakarították az útból. Kezdem azt hinni, ez az egész F1 egy óriáskerék, és ahhoz, hogy minél több ember legyen a TV előtt, most a Brawnnak kell fent lennie. Bár nem így lenne...
A Ferrari eszméletlen sokat javult, óriásit ugrottak előle, hála Istennek, de amit hoznak versenyen, azt elcseszik stratégián. A stabil pontszerzés a cél, hogy év végén a konstruktőri 3.-4. hely bejöjjön. Hátha meglesz.
Egyértelmű és világos, hogy akik a VB-címért küzdenek most, az Button és Vettel. Ilyen szempontból meg hajrá Vettel, verd le, te vagy a jobb! (Buttont amúgyse néztem soha .... se.)
Monacóban mi lesz? Megmondom mi... Vagy Button, vagy Vettel-henger...
(Ponttáblázatot majd frissítem.) *Ui.: elnézést az elfogultságért.